175 éve született Munkácsy Mihály

             1844. február 20-án született Munkácsy Mihály, a magyar nemzeti festészet egyik megteremtője. Elmagyarosodott bajor tisztviselőcsaládból származott. Apját 1846-ban helyezték Miskolcra, ahol az öt gyermek néhány gondtalan évet töltött, de 1852-ben teljes árvaságra jutottak. Mihály Békéscsabára került anyai nagybátyjához, aki a fiút az elemi iskola után asztalos inasnak adta. Itt dolgoztatták, éheztették, ütötték-verték, ő pedig sorába belenyugodva gyalult hat hosszú évig.

    A segédlevél megszerzése után Aradon dolgozott, itt születtek első rajzai. Első önálló munkái 1862-63 körül születtek meg. Az asztalosból lett piktor 1863-ban került a fővárosba. 1865-ben a bécsi akadémia előkészítő osztályát látogatta, de nem sokra rá, kizárták az intézményből. A kiegyezés után, 1867-ben állami ösztöndíjjal Münchenben, majd Párizsban tanulhatott.

    Első nagysikerű képének témáját korábbi mestersége világából vette, így született 1869-ben az Ásító inas. Ekkorra alakult ki sajátos stílusa, sokalakos, drámai hatású életképi kompozícióinak jellegzetes példája az 1869-ben készült Siralomház.

A festő először plebejus témákat választott, de amikor 1873-ban feleségül vette de Marches báró özvegyét, Cécile Papier-t, és segítségével a francia arisztokrácia és vagyonos polgárság kedvenc festője lett. A házasság jelentős mértékben befolyásolta pályájának alakulását: a realista zsánereket impozáns pannók, történelmi portrék és szalonzsánerek váltják fel. Képeiért mesés honoráriumokat kapott, szalonjában a párizsi művészeti élet színe-java, hírességek sora gyűlt össze minden héten.

Az 1880-as években született legismertebb alkotása, a Krisztus-trilógia első két része: a Krisztus Pilátus előtt (1881) és a Golgota (1884), az Ecce homo csak 1895-ben készült el.

           Munkácsyt már a nyolcvanas évektől kínozta a szifilisz, amely miatt időről-időre pihenőt kellett tartania. A megfeszített munka fokozatosan felőrölte, alkotóereje elapadóban volt és a közönség is elfordult tőle. Még óriásként tért haza, hogy a millenniumra megfesse a monumentális Honfoglalást, amely óriási botrányt okozott. A festményen ugyanis a honfoglaló magyar vezéreket korának jeles politikusairól mintázta. A millennium ünnepségei után összeroppant, elhatalmasodott rajta az elmebaj.

   Élete utolsó éveit szanatóriumban töltötte, párizsi palotáját elárverezték, műveit bírálni kezdték, de ebből már nem sok jutott el tudatáig. Fiatal korában szifiliszt kapott, amelyből kigyógyult ugyan, de később visszaesett, ami megromlott egészségére és idegállapotára súlyos hatással volt. 1900. május 1-jén halt meg egy németországi szanatóriumban.

    Munkácsy stílusát a művészettörténet-írás romantikus realizmusnak nevezi, amelyre nem hatottak lényegesen a modern festészeti irányzatok. Életműve a magyar művészet egyik csúcsteljesítménye, bár sok kritika is érte, a kor ízlésének megfelelően ócsárolták vagy dicsőítették. A műértők és műkereskedők körében azonban mindig is népszerű volt, a hazai árverési rekordot is az ő képei tartják.

“Természetesen azt nem is sejtettem, hogy mi lesz belőlem, milyen festő leszek. Csak festő akartam lenni, aki dolgozhat. Ez volt egyetlen kívánságom. Művészi törekvésem nem terjedt túl azon, amit eddig láttam, ahol egy nagy teremben a mesterem másolta a képeket.” (Munkácsy Mihály: Emlékeim)

/cultura.hu/