385 éve halt meg Szenczi Molnár Albert
Sütő András fogalmazta meg a magyar zsoltáros a következő szavakat: „Sokan elhallgattak már. Szenczi Molnár Albert... még mindig énekelteti a századokat...”. Szenczi valóban nemcsak irodalmi és vallási örökséget hagyott ránk, de olyan francia dallamokkal is gazdagította a magyarságot, amely bejövetele óta szinte teljesen meghonosodott nálunk, olyannyira, hogy „azóta is a hazai reformáció zenei anyanyelve”.
Ahogy a Szenczi-féle zsoltárok szövege többeket megosztott a XX. és XXI. században azzal kapcsolatban, hogy azok megfelelőek-e a magyar emberek számára, vagy sem, valamint kell-e őket idővel újítani vagy sem, ugyanígy a dallamokról sem volt sohasem egybehangzó vélemény: egyesek teljesen megfelelőnek tartották a francia dallamokat, mások szívesen megváltak volna tőlük, mert azokat nehezen megtanulhatóaknak érezték a magyar emberek számára.
A dallamok valóban nem egyszerűek, és Hodossy Béla ír arról, hogy már a kezdetekkor is nehézséget okozott a magyarok számára az elsajátításuk, ezért Szenczit elhívták az egyes magyarországi gyülekezetekbe, hogy tanítsa meg nekik, hogyan kell énekelni külföldi dallamokat.
Mivel nehezek voltak a dallamok, a gyülekezeti tagok átalakították azokat a saját ízlésük szerint, énekelhetőbbé téve őket. Ezen jelenség a jelenkori gyülekezetekben is megfigyelhető: sok éneket más dallammal énekelnek, mint ahogy a kotta előírná. Általában a gyülekezetek kevés hányada tud kottát olvasni, ezért hallomásból tanulják az énekeket, így számukra az sem gond, ha az ő dallamuk eltér az énekeskönyvben jelzettől. Sok esetben a kántor megpróbálja visszavezetni az “eltévedt nyájat” a helyes, előírt útra, azonban van, hogy nem jár sikerrel, így az orgonajátékot is a nép ajkához igazítja. Erre idővel az énekeskönyvek szerkesztői is igyekeztek megoldást találni, így a 2000-es kiadásban egyes énekek például több változatban is közölve vannak, más-más kottával.
Egyébként Szenczi Molnár Albert zsoltárfordításainak irodalmi fontosságát is az mutatja igazán, hogy mennyi irodalmi alkotás keletkezett utána, amely ezekből a szövegekből merített. Említést érdemel az a tény, hogy ezek a zsoltárok zenei szempontból is igencsak értékesek, és mi sem mutatná ezt jobban, mint az irodalmisággal hasonló gondolatmenetet követve az a sok utánuk keletkező magyar templomi ének, amely ezekre a Szenczi által behozott dallamokra íródtak. Szügyi József tesz említést arról, hogy már 1806-ban a dicséretek több mint kétharmada (238 közül 170 ének) zsoltárdallamra készíttetett.
Ilyen ismert dallam például a 42. zsoltáré, a Mint a szép híves patakra kezdetű. Az évek során szétválaszthatatlan lett egymástól ennek a zsoltárnak a szövege és a dallama a református hívek számára, sőt, annyira beleivódott a köztudatba, hogy megérzésem szerint akadnának olyan hithű reformátusok, akik azt vallanák róla, hogy magyar eredetű. Szenczinek köszönhetően a jelenben a 42. zsoltáron kívül még hét olyan éneket tartalmaz a 2000-es kiadású Magyar Református Énekeskönyv, amelyeknek ugyanez a dallama, ezek az énekek pedig szinte minden fontos ünnepet, egyházi eseményt vagy témát végigkísérnek. Ugyanez a dallama a 220. dicséretnek, amely egy nagypénteki ének, valamint a 234.-nek, amelyet húsvétkor zengnek a hívek. Szintén ezzel a dallammal énekelendő a 261. dicséret, amely minden második Úrvacsoraosztáskor felcsendül; a 270., ami a konfirmándusok énekelt imádsága a konfirmációs istentiszteleten; a 288., amely egy esti ének; a 398., amely az Istenbe vetett bizalomról, vagy a 432., amely a keresztyén életről szól.
/Kajántó Beáta/