Porlik mint a szikla...

2018. augusztus 23. 4715 Views

A Nagyvárad-Olaszi református gyülekezet mintegy hetven tgaja vett részt a múlt hét végén azon a tanulmányi kiránduláson, melyenk célja a Mezőség szakrális örökségének és szórványmagyarságának meglátogatása. A címbe foglalt ismert idézet nem olcsó hazafiúi elfogultságból került az írás fejére, hanem féltő szeretetből, mert egy tagadhatatlan és megcáfolhatatlan tényt közöl: sok évszázados épített örökségünk és népünk úgy omladozik, roskadozik azon a vidéken, hogy lassan nehéz lesz szikladarabjaiból örökölhetővé összerakni.

 

Partiumi ember főleg azért megy arra a vidékre, hogy meglássa, és ha teheti, magába szívja élő népi kultúránk énekben-zenében, táncban, népviseletben még megjelenő örökségét. Így történt a főleg nyugdíjasokból álló olaszi látogatók esetében is, amikor a Mezőség Kolozsvár, Szászrégen, Beszterce, Dés által behatárolt részét keresték fel. Mivel nagyon kevesen jártak azon a vidéken, ezért nagyon sokan jelentkeztek a kuriózumnak számító kétnapos úrta.

Majd’ 230 km megtétele után Somkerékre (Sintereag) érkezett a csoport, amely a Bethlent Besztercével összekötő útvonalon, a Sajó mentén található. Erődített, román és gótikus stílusban épült református temploma az 1300-as évek elejétől áll. Umling Lőrinc festette a mennyezet kazettáit, a padokat és az úrasztalát 1761-ben. A szakszerűen helyreállított templomban országgyűlést is tartottak 1553-ban. A helybeliek elmondása szerint, igen nagy teher a mára alig kétszáz lélekre zsugorodott gyülekezetnek fenntartania lelkészét és majdnem háromszáz éves parókiát. Évente száznyolcvan lejt fizetnek személyenkét, újszülöttől aggastyánig, hogy életben tartsák egyházukat. 

Nem messze, a Sajó mentén Sajóudvarhelyre (Sieu-Odorhei)érkezett ezután a csoport. A parókiában egy pünkösdita román család fogadott, mert lelkész ott már nem lakik.A szomszéd falú lelkésznője jár vasárnaponként gondozni a híveket. A gondnok, aki egyszemélyben minden egyházi szolgát helyettesít, isteni rendelésre meg is jelent és kinyitotta a kicsiny templomot. A harmincnégy lélket számláló gyülekezet templomát román stílusban a 13. században építették. A 15. században kapta gótikus ablakait.  A templom építésével egyidős, román stílusú domborművet látunk a templom északi falán, kívül, amely a legkorábbi fennmaradt középkori plasztikai emlék Erdélyben. Szent György vagy Szent Mihály küzdelmét ábrázolja a sárkánnyal, egyedülálló azonban, hogy a szentet egy másik figura segíti.  A templom körül tavaszi virágok pompáztak, és nem a romlás virágai.

Innen már csak egy pár kilométer Harina az 1100-as években épült szász evangélikus templomával. Ha van elragadó látvány, amint a hegyen hófehérben tündököl egy román stílusú, magasba törő, karcsú templom, - akkor a harinai épp ilyen. Földbe gyökerezik az ember lába és égbe emelkedik a lelke ettől a látványtól. Évtizedek óta elhagyta már szász nyája ezt a lakot is, már csak egy kedves román nő a kulcsok birtokosa, a templom pedig a nagyszebeni szász püspökségé. Ha már nem lakja senki, akkor kiadják képzőművészeknek, kiállítási lehetőségnek. Pénzért mutogatják. Épp most gyapjúból és háncsból font, többnyire harang formájú térplaszikák csüngenek a mennyezetről.

Árokalja ( Arcalia) Szeretfalva (Saratel) mellett, a Sajó folyó bal partján fekszik. A Bethlen-család kastélyának főépületét körülbelül százötven éve építették, és ez az egyetlen mór-bizánci stílusúkastély Erdélyben. Szokatlan nálunk öt hagymakupolával ellátott, magyar főnemesi kastélyt látni. Az árokaljai birtok egy 16,5 hektáros területen fekszik, ami magába foglal három épületet és egy arborétumot, amelyben 150 növényfaj között olyanok vannak jelen mint például: jegenyefenyő, lucfenyő, kaukázusi- vagy japán akác és a világ minden tájáról hozott cserjék és csemeték. Leromlott állapota már elárulja, hogy nem a gazdájánál van, hanem a bitorlója használja. 1947-ben államosították, traktorállomás központja is volt, majd pionír-tábor, végül 1963-tól a Babes-Bólyai Tudományegyetem biológi-geológia fakultásának gyakorlati kutatóintézete. 2009 áprilisában Atzél Ferenc magyar állampolgár beidéztette az egyetemet a beszterce-naszódi törvényszékre, azzal a kérelemmel, hogy a kastélyt az egyetem szolgáltassa vissza neki, mint a Bethlen család leszármazottjának. Ám mivel nem sikerült bebízonyítania, hogy ő Bethlen Balázs gróf egyenesági leszármazottja, ezért még a törvényszék nem határozott a kastély visszaszolgáltatása mellett. A bezárt épület ablakain át benézve láthatók voltak a gyönyörű csempekályhák és csillárok. A parkban sétálva vált méginkább érthetővé, mit jelent a gazdátlanság, az ápolatlan fák, a járhatatlan sétányok. Porlik ez is, - csak a beléptidíjból befolyó jövedelem számít, de hogy érte mit kap a látogató, az már nem számít. Csendes nyugalomban emésztettük a látnivalót, és a békésen elfogyasztott ebédet.

Besztercéig már csak 20 kilómétert kellett utaznunk. A református szórványkollégium  gyermek- és lélekmentő munkája az egyház egyik büszkesége. András Péter lelkész atyáskodik a környékről összegyűjtött, magyar középiskolába hozott negyven fiatal fölött. Rövid pihenő után városnézni vitt a tanács egyetlen magyar képviselője, Antal Attila történelem tanár. Avatott ismerője a város múltjának és művészi örökségének. A szász múltú város főterén áll az 1563-ban épített impozáns gótikus szász evangélikus templom, 76 m-es tornya a legmagasabb templomtorony egész Erdélyben. A templomot a századok során barokk és reneszánsz elemekkel egészítették ki. Sajnos a templomot nem lehet belülről látogatni, mert – végre – felújítják. Szerencsénk volt, mert a gyönyörű törtnyáról már az állványok eltüntek, pompázatosan néz ki.  2008. június 11-én, 17 órakor, felgyújtották a templom tornyát. Az elharapózó tüzet csak három óra leforgása után sikerült megféke-zni a tűzoltóknak. A város központjában álló épület 150 év után másodszor vált a tűz prédájává, a károk megközelítették az egy millió eurót.A gyújtogatást három, 13 és 15 év közötti cigány gyerek követte el, akik eredetileg rezet és ólmot lopni törtek be a templomba, – mondják egyesek, mások merészebbet állítanak. Elsétáltunk a 15. századi lábasházak gótikus árkádsorai alatt, ahol folyt a középkorban a kereskedelem, ugyanis a város a Moldvába vezető Borgói-hágó közelsége miatt jelentős kereskedelmet folytatott. A legnagyobb meglepetést az a 1270 körül gótikus stílusban épült volt ferences templom okozta, mely később a görög katolikusoké, majd az ortodoxoké lett. A bejáraton található írás felháborítóan cinikus, anakronisztikus és képzavaros: „A legrégebbi ortodox templom, épült a XIII. században.”

Kellően lehűtött bennünket a látvány, melyhez csak ráadás volt a hideg fogadtatás a szállodában. A református otthon asszonyai feledtették kissé a látványt, az elporladt emlékek keserűségét, - bőséggel megvendégelték az elfáradt csoportot.

Nem múlhat el a vasárnap úgy, hogy templomot ne gyakoroljunk: Szék (Sic) városába, a mezőség élő néphagyományának fellegvárába értünk vasárnap délelőtt. Az 1241-ben épült részben román és gótikus temploma lenyűgözött méreteivel, formájával, freskóival, emeletes karzatával, - no és fagyos levegőjével. Legalább tíz fok volt a kinti és benti hőmérséklet közötti különbség a kinti javára. Amit csak lehetett, magunkra vettünk, majd bevonultunk a hatalmas templomba. A helybeliek fenséges népi viseletükben jöttek, kissé megpihentek a templom előtti fedett lócán, majd a harangszóra bevonultak. Vendégek és helybeliek kiegyenlített létszámban voltak jelen az istentiszteleten. Végszóra érkeztek a váradiak, ugyanis hosszú időre kiköltözik a gyülekezet templomából, elkezdődik az európai pályázat eredményeként a teljes felújítása. A lelkész, aki úgy látszik, kedves próféta a maga hazájában, részletesen beszélt a falu gazdag múltjáról, kiváltságairól, hármas szegre tagozódásáról, egymástól különböző szokásairól, viseletéről, életviteléről és szeg szerinti temetkezésükről. Szólt az 1717-ben Széket ért hatalmas szerencsétlenségről, egy tatártámadás öldöklése söpört rajta végig, mintegy 100 élő lelket hagyva maga után. Erre a tragédiára emlékeznek a székiek minden év augusztus 24-én, Szent Bertalan napján. Ekkor fogadták meg, hogy öltözékük alapszíne ezentúl a fekete és a piros lesz.

 

Hallgattuk volna tovább is, csakhogy a hideg és az idő sürgetett. A sok meglepetés között volt annak a kedves hollandiai embernek a története is, aki két éve feladta mindenét Németalföldön, eljött Székre, megtanulta táncaikat, szokásaikat, nyelvüket, vett két házat magának, berendezte múzeumnak, tájháznak, felépítette az egyik városrészben korábban lebontott táncházat, magyar lányt vett feleségül és letelepedett itt. Tájháza udvarán bemutatta „kedves feleségem”-el , amint asszonyát nevezte, az egyik tánclépést. Mozdulataiban népek találkoztak és leltek otthonra bensejében. Benne életté állt össze a porladó szikla.

Nehezünkre esett elbúcsúzni, várt a falu végén a Sóvirág panzióban rendelt ebédünk, valamint a következő állomás: Bonchida. A két település közötti rossz út kedvünket szegte egy kicsit, de pótolta a bonchidai látvány. Előbb a templomba mentünk, melynek a közelmúltban felújított cseréptetőjére is felírták az építés évszámát: 1130. Elmondhatatlanul magasztos egy épület a maga különös román stílusával, mellette lévő haranglábbal. Gyülekezete már ennek is fogyatkozóban. A lekész jár el egy-egy házhoz istentiszteletet tartani a szomszédságnak, hogy helyükbe is vigye az Igét. Szomorúan beszélt arról, hogy a falu mintegy ötezer lakosából a többséget a roma közösség képezi. A templommal szemben látható Erdély Versailles-jánakének is nevezett Bánffyak kastélya, melyet a 15. század végén építettek, majd a 17. század közepén Bánffy Dénes megerősítette. 1748 és 1753 között Bánffy Dénes kolozsi főispán barokk kastéllyá építette át, Erdély egyik legszebb palotája volt. A díszudvart Johannes Nachtigall kolozsvári szobrász görög mitológiai tárgyú szobrai díszítették. 1944-ben a németek felgyújtották és kirabolták. A kastély helyreállítására nemzetközi program indult. Károly herceg alapítványának köszönhetően kezd hamvaiból megépülni a romhalmazzá tett hatalmas értékű kastély. De a befejezés még nagyon soká lesz.

Ezután szükségünk volt valami pozitív élményre is, ami feldobja a többségében nyugdíjas,  alkotó életük javát leélt csoportunk tagjait, hogy ne mondhassák, általuk nem ment elébb a jó világ ezen a földön. Így érkeztünk Válaszútra, a Kallós Zoltán Alapítványhoz, ahol a környék szórványaiból hozzák be a gyermekeket, 5 évestől 15 évesig, hogy magyarul tanítsák őket és magyar életre neveljék őket hétfőtől péntekig, majd visszaszállítják a családjaikhoz. Eszenyei Farkas Gábor nevelő, néprajzi szakember és felesége kalauzolt az otthonban és a néprajzi múzeumban. Csodát látott közösségünk: Kallós Zoltán néprajztudós, aki élő legendája a Mezőség szórványainak, különös szeretettel fogadta csoportunkat, személyesen vezetett be a múzeum termeibe, melyeket az ő gyűjtése által töltött meg múlhatatlan értékű népművészeti és közhasznú tárgyakkal. Ez az érték- és életmentés, és ez az áldozatkész lelkület nélkülözhetetlenné tette Válaszútat a mezőségi szórvány-magyarság megörzésének útján. A köveket is meghatja ez az élmény. Itt is porladó szikladarabokból építik erős bástyává a jövőt.

Ha ezzel zárul a kirándulás, talán még újjongtunk is volna, de szemben az Alapítvány modern épületével még várt egy szomorú élmény: a Bánffy család 19. századi kastélya, amelyet Bánffy Dénes építtetett feltehetőleg 1820 körül. A kastélyban született Wass Albert (1908–1998) erdélyi író. A helybeli lelkész közbenjárására bemehettünk az utóbbi évtizedekben gyermekotthonként használt kastélyba, melyet 2009-ben, egy halálos baleset után bezárt a megyei tanács. Amit itt láttunk az lenyűgözött, de tehetetlenségünkben és a felelősök felelőtlenségét látva sírásra késztetett. A bejárat hatalmas előszobáját teljesen beborította a barokk fafaragású falburkolat, ami oszlopaival, alegórikus alakjaival, faragásainak bonyolultságával és klasszikus idézeteivel olyan hatást váltott ki, amit nem lehet leírni. Ezt az értéket a pusztulás és a tudatos pusztítás martalékául hagyni, - ez büntetni kellene. De még lenyűgözőbb volt a belső szoba, ahol a csempe kályha honfoglalást ábrázoló, színes domborművei, a faragott tölgyfával borított falak, a rokokkó mintázatú karszék, és a többi, felsorolhatatlan látvány várta a váradiakat. És mindez egy romossá vált épületben, melyben beázott és beszkadt a mennyezet, ablaküvegjei betörve, a gazdátlanság és a hanyagság martalékévá téve azt, amit csak úgy kapott a mostani tulajdonosa, a Kolozs Megyei Tanács. Elporlad lassan ez is. Mi még hálásak is lehetünk az Égieknek, hogy megengedték látnunk halálos ágyán ezt az örökséget.

Milyen reménye lehet a látogatónak a múlandóság és a romlás e kórossága láttán? Ugyan csodálatos tavaszi időben, verőfényes napsütésben, melegben járhatta végig gyülekezetünk hetven tagja a Mezőség egy kis részét, de a csüggedés tünetei kiültek az arcokra. De mégis maradt egy nagy lehetőségünk a teljes el- és kipusztulás fölötti keseredésünkben: a mennyei hatalom segítségül hívása, az imádság, amely egyetlen megtartó erő lehet a tehetetlen emberi akarat helyett. Mindennek ellenére, a látott értékek mondatják velünk: menjünk el mind, és lássuk meg e csodát a földjében szegény, de lelkében gazdag nép között.

                                                                                              Veres-Kovács Attila

Még több ebben a kategoriában: Presbiteri továbbképző Fugyiban »