Nagyvárad-Olaszi Református Egyházközség

Debrecen - 2014. május 24

         A megújuló Debrecenben a református egység is tovább épült 2014. május 24-én. „A közös egyházban otthont kértünk és kínáltunk, s megtapasztaltuk, hogy a református egység nem öncélú" – értékelték a református egység elmúlt öt évét a Református Egység Fesztivál megnyitóján. Történelmi idő volt 2009. május 22. „Egymásra találtunk, igazi közösség lettünk. Azóta egymás terhét hordozzuk, együtt álmodjuk az álmainkat, és együtt valósítjuk meg az Istentől ránk bízott feladatokat"- értékelte a magyar református egység elmúlt öt évét Zán Fábián Sándor. „Krisztus a jövő, együtt követjük őt" – emlékeztek az öt évvel ezelőtti jelmondatra, melynek minden szava hangsúlyos ma is. Nekünk Jézus Krisztust kell hirdetnünk, mert aki rá épít, csak annak van jövője. Ezért a világnak, Európának és hazánknak is nagy szüksége van rá. „Ha nincs egység, nincs jövő" – fejtette ki Szabó István dunamelléki püspök. „A nemzeti egység meg-teremtésében a református egyház elöl járt és elöl jár ma is. Az egységre azért van szükség, mert az egyházunk fogyását csak a határaink tágításával lehet megállítani. A kisebb közösségeknek önállóan nincs erejük a problémáik kezelésére. A hatékonyság érdekében a Magyar Református Egyház nagyobb szervezeti egységére kell törekedni, a sajátosságok tiszteletben tartása mellett”- hangsúlyozta Kató Béla erdélyi püspök. „A két romániai egyházkerület jó úton jár, de a nemzeti egység gondolata ma is veszélyben van Erdélyben" – figyelmeztetett hozzászólásában az erdélyi magyarság politikai megosztottságában rejlő veszélyekre Csűry István királyhágómelléki püspök, aki azt hangsúlyozta, hogy a református egyháznak gyógyító egyházzá kell válnia.

     „A 90. zsoltár jó íze legyen a fülünkben, szívünkben!” – kívánta Bölcskei Gusztáv, utalva arra, hogy a fesztivál a Magyar Reformátusok Hetedik Világtalálkozójának keretében zajló kiemelt rendezvény.                                                         /reformatus.hu/

(Tamási Áronnak, Marosvásárhelyről)

Csak élek itt – múltak romhalmazán…/ De bárhol is – tudom, hol van hazám,

S ha kedvem újdon térképekre ványad, /Tudom, hol fekszik Szatmár, Bánya, Várad,

Kolozsvár, Torja, Bözöd, Torda, Dés,/ Míg száz rideg kéz körzőt forgat, és

Átléniáz örök határokat,/S tűréshatárt törlő határozat

Vonalzókkal kiméri – hol marad / (Bár mindig ott, egy helyben volt) Arad,

Temesvár, Lippa, Nagykároly, Szalonta?/ Lejárt mappákat raktárol halomba

Sok égi-földi Térképészi Cég, / De gőze sincs, hogy merre Kézdiszék,

Nagyenyed, Déva, Csík, Gyergyó, Barót, / S Parajd, habár a híre sóba rótt…

Én ismerem, nekem nem ábra tán / Székelykeresztúr, sem Szentábrahám –

Más írja ferdén, méregesse srégen, / De én tudom, hogy merre Medgyes, Régen,

S az Érmellék is mettől meddig ér, / S miért kövér a bukaresti bér,

S a Székelyföld, ha gazdag, mért szegényebb,

S miért születnek góbés rémregények?

Miért sírván kacagtató a fátum, / Miért az Úr, ha szinte ránk se lát, un,

S az ördög is, ki tudja, min mulat – / Miért szitok, szó, bús, vad indulat,

Miért fohász a föld, a nyelv, a lélek? / Már-már magam se értem én… Csak élek –

Maradtak itt még félkész részletek, / S kicsit talán itt még szétnézhetek,

Míg engedik vak térképészetek…

                                                           /Marosvásárhely, 1929. április elsején/ nepujsag.ro/