BÖJTFŐ

Jézus az örökélet védelmezője „...én azért jöttem, hogy életük legyen, és bővölködjenek.” (Jn 10:10)

              Mi az élet? Ritkán tesszük fel ezt a kérdést. Éppen ezért érthetetlen mennyiségű közhely hangzik el az életről. Úgy is megfogalmazható: ott van élet, ahol rugalmasság és rend van. Mert az élet alapvetően és mindig születik, szinte feltör, lesz, és nem egy általunk megadott rend szerint alakul. De az élet alapvetően partok között, rendben létezik, ha ezt nem akarjuk elhinni, akkor is a születés és a halál két mezsgyéje közé rendeződik bennünk minden, és ha életünk elhagyja medrét, ha megszűnik rendben létezni, akkor a káosz felemészti.

Jézus mindig a törvények elé helyezte az élő embert, az élővilágot. Az élet önmagában szép és segítendő. Nem teológiai okokból, nem ezért meg azért segített a betegen, a bajba jutotton, hanem mert szerette, és mert szép.

  Mi az élet számunkra? Szörnyű látni, ahogyan mindenki fél, és kerülgeti azt a mondatot, hogy nincs tovább. Ha nem tudjuk mi az élet, akkor azt sem merjük kimondani, hogy halál. 

Hozzátartozók, orvosok együtt ördögi körbe kerültek, kiszolgáltatva a gyógyító eszközöket gyártó világnak, a tárgyaknak, és csupán azt látják feladatuknak, hogy mindent megtegyenek egy adott kereten belül a földi élet hosszúságának lehető leghosszabb kitolásáért. Pedig az élet semmiképpen nem azonos a földi élettel. Az élet egy lökés, egy ihlet, születés, a rugalmasság maga, a lehetőségek tárháza, Isten ajándéka. "Én azért jöttem, hogy életük legyen, és bővölködjenek."

  Ma nem az a legnagyobb kihívás, hogy az élet vagy a nem élet között kell dönteni. Bár ezt próbálják beállítani, és mindenütt valami hihetetlen halálfélelmet oltanak belénk, hallunk betegségekről, földrengésekről, balesetekről, és így tovább. Valójában nem ezek a legfenyegetőbbek. Az élet legnagyobb ellensége ma a praxis, a gyakorlati haszon, a földi elérhető tárgyak mennyisége, az emberek rosszul értelmezett elvárása. Civilizációnk minden áron védeni akarja az életet. Hihetetlen tömegű pénz és erő hajt minket abba az irányba, hogy az egészséget megóvjuk. Aki azt meri mondani, hogy ez nem jó, arra egyből rásütik a középkori jelzőt. Mégis tegyük föl a kérdést: nem csúszunk szép lassan abba a csapdába, hogy az élés, a tárgyak életben tartó ereje felcserélődik az üdvösséggel? Görcsösen kapaszkodunk életet adó eszközeinkhez, és nem vesszük észre, hogy az ember test, lélek és szellem, és ez a hármasság vagy él, vagy meghal bennünk. Az élet nem lehet tárgyak kérdése. Az élet nem lehet praktikus kérdés. Az élet adatik, az élet ajándék, az élet Isten csodája és alapvetően üdvösség. Valami elvehetetlen kincs, amelynek értéke nem korlátozódik csak erre a földi életre, hanem már itt örül az örök életnek. Adja meg Isten, hogy a kitapintható testi létünkön túl tudjunk látni, és meg tudjuk hallani az életellenes erőket, a Sátánt legyőző Krisztus szavát: „Én azért jöttem, hogy életük legyen, és bővölködjenek.”                                                                

/tebennedbiztunk.hu nyomán/