Névnapköszöntő

2018. április 24., kedd. Ma György napja van.
Szeretettel köszöntjük mindazokat, akik ma ünneplik névnapjukat. Holnap Márk napja lesz!
 

              Semmi felől ne aggódjatok, hanem imádságotokban és könyörgésetekben minden alkalommal hálaadással tárjátok fel kívánságaitokat az Isten előtt. (Fil. 4,6)

           Olvasom minap teológiai ismereteket sugalló szerző tollából, hogy az imádság fölösleges, ha valóban egy mindent tudó Isten van felettünk. Már meg sem lepődünk,ha manapság hol a biblia hitelét, hol Krisztus személyét, hol az egyház szolgálatát kezdik ki, tájékozottnak és persze titkok tudóinak tetszelgő áltudósok.

Az imádság nem információ közlés, még ha gyakran azzá teszik is. Az imádság nem hiánylista, még akkor sem, ha sokan annak is tekintik. Nem erények és cselekedetek fitogtatása. Nem Istennek meggyőzése a maguk ötlete, elképzelése, erőszakos akarata felől. Ha ezek szerint értékeljük az ima lényegét, akkor valóban fölösleges.

Az imádságot Isten azért szorgalmazza, hogy az embernek Ő előtte legyen alkalma feltárni helyzetének valóságát. A mindent látó, halló, mindenütt jelenlevő Isten mindent tud, jobban mint mi, de elmondatja velünk a magunk vallomását, érzését, megoldási stratégiánkat.

A meg nem hallgatott imádság után azért fontos - fel nem adva a reményt - újból Isten színe elé vinni helyzetünket, hogy felfedezzük a fohászkodásunk közben történteket, változásokat, módosulásokat: úgymint részletek másként való megítélése, új segítő elemek megjelenése, a sötétségben derengő fény, önmagunk állapotának őszintébb vizsgálata, más szereplők magatartásának mérlegelése. Ezeknek a fordulatoknak bennünk kell megszületniük, nekünk kell egyre tisztábban látnunk azt a csodát, hogy mindez Isten színe előtt történik könyörgésünk közben. Egyébként a múlt század derekán a humanisztikus lélekgyógyászat kiemelkedő tudósa Carl Rogers a saját terápiájában hasznosította ezt az elvet. A meghallgatás elve, az empatikus melléállás és vezetés elve, amely új belátást, más szemléletet, döntési készséget és cselekvési módot hoz létre.

A rogersi terápia eredményes és sok ember gyógyulásához vezetett. Állítom az imádság előtt sokkal eredményesebb, mert a hiteles hallgató, a tekintélyes vezető maga az Isten!

/Csűry István püspök/

 

 

 

Bejelentkezés

Látogató számláló

Mai látogatók 172
Ezen a héten 675
Ebben a hónapban 7344
Összes nap 13931

Oldalainkat 49 vendég és 0 tag böngészi

 
 
 
 

www.nagyvaradolaszi.ro / Minden jog fentartva!
Ha eszrevetele van a honlappal kapcsolatban vagy szeretne on is egy hasonlo weboldalt irjon a webmesternek: webmester@nagyvaradolaszi.ro