Névnapköszöntő

2018. április 24., kedd. Ma György napja van.
Szeretettel köszöntjük mindazokat, akik ma ünneplik névnapjukat. Holnap Márk napja lesz!
 

A reformáció ötszázadik évfordulójára fókuszáló emlékévet határok feletti egységben ünnepli a magyar református egyház.

           A mai egyházi élet már korántsem csupán az isten házán belül zajlik, és az egyház mai társadalmi szerepvállalása sem csupán a vasárnapi istentiszteletekre szorítkozik, hanem a közösségek teljes életét behálózza, erősíti, megszólítja.

           A nemrég befejeződött balatonszárszói konferencia üzenete az, hogy bár még mindig és szinte már csak megszokásból keresztyén Európáról szoktunk beszélni, ugyanakkor a keresztyénség mindenhol erősödik, kivéve a vén kontinenst.

Ez és az európai migrációs válsággal kéz a kézben járó merényletsorozatok, az ISIS európai partraszállása, az a humanizmust és irgalmat nem ismerő iszlám fundamentalizmus megjelenése furcsa és szomorkás kettősséget nyújt a reformáció emlékévének. Ugyanakkor valami megnyugtató békességérzetet is, hiszen mi nyugodtan emlékezhetünk templomokon kívül és belül. Európa keleti felében még béke van. A magunk által megteremtett biztonság.

Persze a jubileumi év nemcsak az emlékezés alkalma, de jövőbe tekintő útkeresés is. Mert miközben Európa elfelejt keresztyénség-anyanyelvén beszélni, a magyar keresztyén egyházaknak újra és újra meg kell újítaniuk a nyelvünket, és úgy megfogalmazni, hogy a mai ember is értse. Hogy célba találjon az üzenet.

A reformátusok szárszói konferenciájának idei újraindulása is azt jelzi, hogy a protestánsok nemcsak ünnepelni akarnak, de a jelen nemzeti sorskérdéseivel kapcsolatban is szeretnének véleményt nyilvánítani. Mindez annak a tükrében lehet igazán fontos, ha arra gondolunk, hogy a nyugat-európai egyházak jórészt tájba simuló, a politikai korrektséggel egy követ fújó, lepacsizó magatartása, illetve cinkos hallgatása hozzájárult azon események kiváltásához, amiket mostanság a híradók beszámolóiban heti rendszerességgel látunk.

A reformáció jubileumi esztendeje nemcsak a protestánsok, de minden ökumenében gondolkodó, egymást tisztelő és elfogadó magyar keresztyén ünnepévé is válthat. Egy olyan út megtételéért adunk hálát, amely a továbblépés nagy lehetőségét is tartalmazza, és amelyen mindennap szükséges a krisztusi kegyelemből nyert hitbeli megújulás megtapasztalása – tegnap, ma és holnap egyaránt.                                                                                         

/Magyar Idők/

 

 

 

Bejelentkezés

Látogató számláló

Mai látogatók 124
Ezen a héten 627
Ebben a hónapban 7296
Összes nap 13883

Oldalainkat 2 vendég és 1 tag böngészi

 
 
 
 

www.nagyvaradolaszi.ro / Minden jog fentartva!
Ha eszrevetele van a honlappal kapcsolatban vagy szeretne on is egy hasonlo weboldalt irjon a webmesternek: webmester@nagyvaradolaszi.ro