Nagyvárad-Olaszi Református Egyházközség

Azt mondják, hogy a szépség a szemlélőn múlik, de nem érdemes éveket pazarolni arra, hogy tetszeni próbálunk a rossz szemlélőnek. Egy keresztyén író mondta: „A szépség vonatkozásában mindannyian hordozunk gyermekkorunkból származó terheket… én türelmetlenül teleaggattam mindenféle méretű ruhákkal a szekrényemet… . Szinte semmit nem ettem, hogy kicsi maradjak… rengeteg időt pazaroltam el az aggodalomra, hogy nem vagyok elég csinos, amikor inkább élveznem kellett volna azokat a dolgokat, melyek érdekessé tették személyemet.”

 A történelem folyamán a szépség fogalma sokat változott, tükrözve az adott társadalmat. Néha gömbölydednek kellett lenni hozzá, máskor deszkavékonynak, néha napbarnítottnak, máskor sápadtnak, néha hosszú hajúnak, néha rövid hajúnak… Minden energiánkat arra áldozzuk, hogy a legújabb kívánalomnak megfeleljünk. Mindig lesznek azonban újabb és újabb követelmények… ez egy hiábavaló és véget nem érő küzdelem. Komolyan fontolóra kell vennünk, hogy kinek a szívét próbáljuk megnyerni. Hiszen Istené az egyetlen, melynek megéri kedvében járni. Pál azt mondja: „ne igazodjatok e világhoz, hanem változzatok meg értelmetek megújulásával, hogy megítélhessétek: mi az Isten akarata, mi az, ami jó, ami neki tetsző és tökéletes”

(Rm 12:2). „Ezért ha valaki Krisztusban van, új teremtés az: a régi elmúlt, és íme: új jött létre” (2Kor 5:17). A belső szépség és lelki nyugalom titkát nem fogod megtalálni, ha a címlapokon szereplő modellek retusált képeihez hasonlítod magad. Az efféle kép hosszú távon nem tartható fenn. Békességre akkor találsz, ha kéred Istent, hogy vegye le a „hályogot” a szemedről, és mutassa meg, ő milyennek lát! „Akik őrá néznek, ragyognak…” (Zsolt 34:5). A szépség egyetlen egészséges és időtálló definíciója Istentől ered, mert „az Úr azt nézi, ami a szívben van” (1Sám 16:7).           /maiige.hu/

Az evolúcióelmélet azt mondja, hogy ha valami-lyen igény merül fel, akkor a természet majd gondosko-dik arról, amire szükség van. Valóban? Dr. William Paley azt írja Natural Theology (természeti teológia) című könyvében: „A szemünk fényességéhez és haszná-latához elengedhetetlen, hogy folyamatosan nedves és tiszta maradjon, ezt egy pontosan erre a célra szolgáló váladék biztosítja; a fölösleges sóoldat pedig az orrba ürül egy a csontban lévő kicsiny nyíláson keresztül, ami nem nagyobb átmérőjű egy libatoll szárának átmérőjénél. Amikor a folyadék az orrba kerül, magától szétterjed az orr belsejében, és elpárolog a meleg levegő áramában, melyet a folyamatos légzés biztosít. Azt könnyű felismerni, hogy a szem nedvességet igényel; de a szem „igénye” létrehozhatta-e a könny-mirigyet, vagy a fölösleg eltávolítására fúrhatott-e lyukat – méghozzá a csontba? Mondják meg az evolucionisták, hogy ki fúrta a lyukat… és ki készítette a csatornát könnyeink szétoszlatására.”

A sötétben szemünk érzékelőképessége százezerszeresére nő. A valaha készített legkitűnőbb kamera sem ért ennek közelébe sem! Sőt, a szemünk rátalál arra a tárgyra, amit látni akar, automatikusan ráfókuszál azzal, hogy megnyúlik vagy összehúzódik. A párban mozgó két szemnek különböző szögben kell állnia ahhoz, hogy pontosan arra néz-zen, amit látni akar. Az evolúció azt mondja, hogy amikor a szem készen állt, hogy megte-remtse önmagát, volt annyi előrelátása, hogy saját védelmére gondoljon, és megépítse a szemöldök csontos kiemelkedését, és az orrnyerget is, hogy az megtartsa a szemüveget, melyre oly sokunknak szüksége van. Aztán ellátta magát egy redőnnyel is, mely védi az idegen anyagoktól. Meglehet, hogy nagyobb hitre van szükség ahhoz, hogy az evolúciót elhiggyük, mint hogy a teremtésben higgyünk! Te mit gondolsz, kedves Testvérem?  /maiige.hu/