Nagyvárad-Olaszi Református Egyházközség

            Az írásmagyarázat egyik ága azt állítja, hogy Isten neve szorosan kapcsolódik a természet fogalmához. Az Ószövetség nyelvén a név és a fogalom betűihez rendelt számok összege ugyanaz. Ebből következik Isten és a természet összetartozása úgy, hogy az a Teremtő számára olyan, mint az ember öltözéke, amelyben megjelenik.

              Az ég és a föld mindazzal együtt, ami rajta és benne van, Istent jeleníti meg. Az univerzum teljessége (Zsolt 89,12) Őt hirdeti, abban Ő látható. Az ég és a föld segít a szemnek és a megtapasztalásnak Isten megismerésében, mintegy annak eszközeként, hiszen rá, hatalmára, bölcsességére, szeretetére mutat. Isten az ég és a föld alkotójaként uralkodhat csak igazán a mindenség felett, melyet betölt, átfog uralkodása, és kiterjed mindenre. Az ég-föld alkotása Isten egyedülvaló, páratlan hatalmát mutatja (Ézs 45,18; 49,13). Ezért tud győzedelmeskedni Ő minden erővel szemben, úgy, ahogy az nyilvánvalóvá lett konkrét módon, a teremtésen (1Móz 1,1) túl, a babiloni fogságból való szabadulásban. Akinek Isten a segítsége, annak a mindenség Teremtője áll az oldalán, akinek elég ereje van ahhoz, hogy védelmet nyújtson (Zsolt 121,2; 135,6), hiszen hatalmát megmutatta már teremtő erejével. Az emberi élet nem öncélú létezés, hanem Isten dicséretére való. Ennek alapjait is Ő rakta le, elegendő okot adva a hálaadásra (Zsolt 148,13). Isten a teremtésben megmutatkozó hatalma révén képes megújulást munkálni univerzális méretekben (Ézs 65,17). Totális megújulás felé vezeti a világtörténelmet ott is, ahol ez esetleg a sok bizonytalansági tényező miatt pillanatnyilag láthatatlan és hihetetlen (Jel 21,1). Istennek nem csupán az új égben és az új földben lesz látható mindent átfogó hatalma, hanem akaratának minden részlete, vonatkozása eléri célját a történelemben (Mt 5,18). Ezt Isten nem az ember nélkül akarja megoldani, hanem vele partneri viszonyban, vele szövetkezve. Ez adja meg az emberi élet méltóságát (Mt 16,19; 18,18-19). Az evangélium hirdetésének célja is a Teremtőhöz való megtérés (ApCsel 14,15). Jézus életművének lényege ebben az összefüggésben, a teremtettségben kiteljesedő békesség (Kol 1,13-20). Csak a Jézus útján békességre igyekvők értik jól a tanítványság értelmét, s ez alapozza meg boldogságukat (Mt 5,9). Ők várják jól Isten országát, amikor kérik, hogy legyen meg az Ő akarata, mert ők egész életüket ennek megvalósulására szánják (Mt 6,10).

Enghy Sándor /tirek.hu/

             „Jézus ezzel a kérdéssel úgy állít  maga elé, mint bocsánatot nyert bűnöst. Szeretsz-e engem? Van-e a szívedben nemcsak hódolat, csodálat, hanem szeretet Jézus iránt, mert ha van, akkor ez már bizonysága annak, hogy belehatolt a szívedbe az Ő szeretete. Föl tudod-e fedezni a magad szívében a szeretetnek akármilyen kicsiny, de élő szikráját Jézus iránt? Mert ha igen, akkor az már a bűnbocsátó, megváltó isteni szeretet visszfénye ott benned! Erről ismerheted meg, hogy valóban a kegyelemben vagy-e már, hogy tudniillik szereted-e már Őt? Tehát nem arról, hogy már nem vétkezel ellene, nem arról, hogy mennyire tökéletes a Krisztus-követésed, hanem arról, hogy szereted-e már, tudod-e már szeretni Őt?! Jézus mintegy belehajol a szívedbe és megnézi, hogy látja-e benne önmagát, tükrözi-e már a szíved az Ő feléd sugárzó szeretetét, tehát: Szeretsz-e engem? Háromszor is megkérdezte Pétertől az Úr. Azt olvassuk, hogy amikor harmadszor is megkérdezte, szeretsz-e engem, megszomorodék Péter. Nem azért, mert attól félt, hogy Jézus nem hiszi el neki, hogy ő igazán szereti Őt, hanem azért, mert nagyon fölelevenedett benne az a szomorú emlékű éjszaka, amikor háromszor megtagadta Mesterét. A megbocsátó isteni szeretet fényébe került bele a maga hitványsága. Érdekes: Jézus egy szót sem szólt erről és mégis a harmadik kérdéssel ráfájdul Péter lelkére minden, amit vétkezett. Csodálatos ereje van a bűnbocsánatnak: egyszerre keserűvé, utálatossá, fájdalmassá lesz tőle a régi bűn. Semmi sem tudja úgy megutáltatni az emberrel az ő bűneit, mint a bocsánat! Semmi sem tudja úgy kiégetni a szívéből a bűnnek még a gyökerét is, mint a bocsánat. “Megszomorodék Péter, hogy harmadszor is mondotta vala néki: Szeretsz-é engem?” (Jn 21,17b) Ismered-e ezt a megszomorodást? Nem elég ismerned a bűneidet: el kell jutnod a teljes megszomorodásig. Rettenetes dolog az, amikor az ember tudja pontosan: hogyan, mikor és mit vétkezett, de nem tudja megutálni a bűnt, nem fáj neki, nem tud sírni rajta, nem tudja szíve szerint megbánni, s megszomorodni, mint Péter! Ezért nem képes megtérni sok ember, annak ellenére, hogy már mindent tud, már minden szükséges ismerete a megváltásról megvan, annak ellenére, hogy szeretne is megtérni, - de nem lehet! Aki még nem szomorodott meg amiatt, hogy vétkezett az Úr ellen, hogy megtagadta Jézust, az még sohasem állott igazán az Ő megváltó szeretetének a fénysugarában, az még nem ismeri teljesen Jézus megváltó halálának az erejét, a bűnbocsánat fájdalmas örömét, fölszabadító erejét. Boldog megszomorodás ez! Ez az, amiről a Bibliában ezt olvassuk: “Az Isten szerint való szomorúság üdvösségre való megbánhatatlan megtérést szerez!” (2Kor 7,10) Erre mondja Jézus a Hegyi Beszédben: “Boldogok, a kik sírnak, mert ők megvigasztaltatnak.”(Mt 5,4)”

/http://joosandor.hu/predikacio/1951-09/szeretsz-e-engem/